Ken Russellnek, a brit mozi fenegyerekének 1987-ben épp akadt némi szabad ideje két nagyjátékfilm (a Lord Byront és művészbarátait drogos rocksztár-elődökként ábrázoló Gótika és az Oscar Wilde színdarabját Rocky Horror Picture Show-szerűen prezentáló Salome utolsó tánca) forgatása között, így aztán igent mondott Don Boyd producer felkérésére, aki Aria címmel antológiafilm tető alá hozásán dolgozott. Boyd 10 áriából készíttetett 10 rendezőnagysággal klipszerűségeket, az alapkoncepció pedig az volt, hogy e kisfilmek nem az áriákhoz kapcsolható operákba adnak betekintést, hanem teljesen új cselekményt társítanak a jól ismert melódiákhoz. Russelltől még ebben az eredetiségre törekvő közegben is mindenki azt várta, hogy valami kirívóan egyedivel rukkol elő, ami természetesen bekövetkezett. Ki másnak jutott volna valaha eszébe, hogy egy élvonalbeli pornósztárt tegyen Giacomo Puccini legszebb áriájának hősnőjévé? Ehhez, kérem, Ken Russellnek kell születni…
FIGYELEM! Egyes illusztrációk meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
Ken Russellről hosszasan lehetne ódákat zengeni, de van egy anekdota, amellyel néhány szóban összefoglalva érzékeltethetem a direktor jelentőségét. Amikor Russell az 1970-es évek elején Rómában időzött, összefutott egy filmstúdió bejáratánál Federico Fellinivel, aki a következőképp köszöntötte:
Á, Ken! Tudod, hogy emlegetnek engem otthon? Az olasz Ken Russellként.
Mire Russell bókviszonzásképp megemlítette ama tényt, hogy őt pedig a saját hazai sajtója hívja előszeretettel a brit Fellininek.
Ken Russell, az örök lázadó és virgonc botránykavaró
A színpompás képi világáról híres és a túlzást művészi szintre és katartikus élménnyé emelő géniusz számára az Aria nem mindennapi lehetőséget kínált évekkel a nagy találkozás után: a felkért Fellini lemondani kényszerült a filmben való részvételét, így az egyetlen még el nem készült áriakliphez Russellnek kellett helyette belehuppanni a direktori székbe. Így született meg Puccini Nessun dormájának russelli víziója, amelyben a mester megint hatásosan léptette frigyre a profánt a transzcendentálissal. Az Ariához Russell mellett olyan világhírű rendezők forgattak szegmenseket, mint Robert Altman, Derek Jarman, Jean-Luc Godard, vagy épp Nicolas Roeg, és bár egyik sem nevezhető fantáziátlan produktumnak, kizárólag Russell műve részesült jelentős mennyiségű méltatásban. Ha kíméletlenül őszinte akarnék lenni, azt mondanám, hogy a kutya sem emlékezne ma már a filmre, ha nem lenne benne a különc mozimágus ária(át)értelmezése.
Ken Russell a Nessun dorma szereplőivel
Russell Nessun dormáját (az ária a filmben az ikonikus tenor, Jussi Björling előadásában hangzik el) szomorú esemény inspirálta: pár nappal a forgatás megkezdése előtt autóbalesetben elhunyt a rendező közeli barátja, Martha Galvin, aki korábban pont egy Puccini-operát, a Pillangókisasszonyt segített színpadra állítani a direktornak. E tragédia emlékéből bontakozott ki aztán a 7 perces áriaklipben elmesélt, az álmot a valósággal összemosó történet.
Russell művében egy közúti baleset női áldozata két világ között reked: Az ifjú hölgy kómában egy letűnt ókori kultúra főpapjáról és papnőiről álmodik, akik ékszerekkel ékesítik fel, valamint ábrákat festenek a testére. Eközben a „másik oldalon” a fekete főpap az életmentő műtétet végző orvos, a papnők a neki segédkező asszisztensek, a nő testén álmában sorakozó ékszerek és ábrák pedig az ellátandó sebek. Érdemes megjegyezni, hogy a halál és az élet határmezsgyéjén bolyongó nőalak figurája a rendező Bartók Béláról szóló és Magyarországon sohasem vetített 1964-es tévéfilmjében is megjelenik. Azt sem árt megemlíteni, hogy napjaink egyik fő popsztárja, Lady Gaga alaposan szemügyre vehette Russell Nessun dormáját, ugyanis 911 című slágerének videoklipje enyhén szólva koppintósra sikeredett.
A szürrealista/szimbolista hangvétel végig garantált, részben a kiváló mexikói operatőrnek, Gabriel Beristáinnak köszönhetően, akinek egyik rockzenei vonatkozású alkotása felettébb közismert: ez nem más, mint az Aerosmith Amazing-jének általa fényképezett videoklipje. És ha már szürrealizmus: Beristáin színész apja, Luis szerepelt Luis Buñuel (a szürrealizmus egyik szülőatyja) Mexikóban forgatott legendás filmjében, Az öldöklő angyalban.
Linzi Drew, a ködös Albion férfiszíveinek megdobogtatója
A brit nézők – kissé erőltetett szóviccel élve – valószínűleg nagyot néztek, amikor rájöttek, ki is a Nessun dorma főszereplője. A szőke Linzi Drew a ’80-as évek legismertebb brit pornósztárja, aki igazi celebritássá nőtte ki magát; karrierje csúcsán (az Aria forgatásának idején) nem csupán filmezett, de párkapcsolati tanácsokat is osztogatott a Penthouse magazin brit kiadásában, amelynek társszerkesztője volt. Az Aria mellett olyan filmekben kapott még kisebb szerepeket, mint az Egy amerikai farkasember Londonban, a Ken Russell-féle Salome utolsó tánca és A fehér féreg búvóhelye (utóbbinak a fiatal Hugh Grant a főhőse), valamint a chilei mozimágus, Alejandro Jodorowsky Szivárványtolvaja. Szemfüles retro sorozatfüggők akár a Dempsey és Makepeace-ben is felfedezhetik, az egyik epizódban sztriptíztáncosnőt alakított.
Ken Russell és az ő mindent látó szeme
Ráadás:
Linzi Drew látható (hátulnézetből) Roger Waters The Pros And Cons Of Hitch Hiking című 1984-es szólóalbumának borítóján.
Ízelítő Linzi Drew magazinos felbukkanásaiból
