Négy felettébb előnyös külsejű és persze nőnemű egyetemista szobatárs azzal ünnepli a tanév végét, hogy részt vesz egy nagyszabású házibulin, ahol nem csupán táncolásra és flörtölésre kínálkozik lehetőség, hanem arra is, hogy az ember lánya lefeküdjön a kiszemeltjeivel. Az orgiába torkolló éjszakát követően hősnőink a Kalifornia ékességének számító Arrowhead-tó felé veszik az irányt, ahol aztán „szerteágazik” pikáns fordulatokban bővelkedő történetük.
FIGYELEM! Egyes illusztrációk meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
Heather, aki igencsak fennhordja az orrát, a gazdag családja nyaralójába költözik rég nem látott unokatestvérével, a szintén nyári szexcsatákra vágyó Paulával, akivel egy csavargó életművészre bukkannak a birtokon. Heather kinevezi mindenesnek a fickót, és hamarosan megtalálják a közös hangot, bár a helyzetet bonyolítja, hogy Heather a tóparti motel nála csaknem kétszer idősebb tulajdonosával is viszonyt folytat. Beth, a négyes legérettebb gondolkodású tagja vízisí-oktatóként helyezkedik el és az igaz szerelem megtalálásán fáradozik, de választottja, egy lekezelő macsó mérnök, kemény diónak bizonyul. Carla, a folyton viccesen incselkedő leendő antropológus, könyvtárosnak áll az Arrowhead-tó melletti bibliotékában, ott tanulmányozza tovább az emberi faj példányait, és forró szimpátiát kezd érezni a helyi seriffhelyettes iránt. Az aranyszívű Brea pedig az egyik tóparti táborhely ápolónője lesz, ahol megismerkedik egy szégyellős, de kedves végzős gimnazista sráccal, akinek aztán segít megszabadulni a szüzességétől.
Hölgyeim és uraim! Íme, Kalifornia legvonzóbb szobatársai:
Heather (Pat Woodell), a fennhéjázó úrilány…
… Carla (Marki Bey), a jó humorú antropológus…
… Beth (Roberta Collins), akinek komolyak a szándékai…
… és Brea (Laurie Rose), a férfitestet és -lelket egyaránt ápoló nővérke
Minden valamirevaló exploitation film kötelező jelenete: a zuhanyzós
„Hatalmas házibulival ünnepeljük a tanév végét, aztán irány az Arrowhead-tó!”
A hentergéssel és nyári mulatságokkal töltött napokat csupán egy hátborzongató gyilkosság árnyékolja be − az egyik szép turistát, a vízisízést tanuló Alice-t valaki agyonszurkálja az éj leple alatt. A kéjsóvár egyetemi szobatársakat ez eleinte csak minimálisan rázza meg, ám idővel rájönnek, hogy ők is könnyedén a tó körüli erdőben settenkedő és nemsokára ismét lecsapó őrült halállistájára kerülhetnek. Vajon ki a titokzatos gonosztevő? Socks, a bunkó motoros, aki pont a halála előtt inzultálta Alice-t? Netán Socks vérmes barátnője, aki minden olyan hölgyre féltékeny, akit a párja szemügyre vesz? Esetleg valaki főhősnőink udvarlói közül? Vagy a Heatherrel is ágyba bújó nőcsábász moteltulajdonos furcsán viselkedő fiacskája, aki Paula kegyeire áhítozik? A film végén kiderül, ahogy az is, hogy a direktor-forgatókönyvíró néhányszor biztos megnézte Alfred Hitchcock Psychóját. Természetesen a féktelen hedonista bulizásnak egy gyilkosságsorozat nevezetű „csekélység” nem vethet véget, elvégre a 70-es évek elejének Amerikájában járunk, ahol tombol a jókedv és az irracionalitás.
„Hát én immár kit válasszak ma estére?” Heather és a betépett fiúk
„Nahát, Andy! Miben mesterkedsz?”
„Mire tippelsz, Brea? Épp megvalósítom minden hímnemű orvostanhallgató amerikai álmát!” Cameo a javából: A kép jobb oldalán a Lugosi Béla házában is nekivetkőző legendás Uschi Digard
„Ne félj, Paula! Remekül fogunk szórakozni az Arrowhead-tónál.” Christina Hart (Az apa, aki felrobbantotta a feministákat + Leslie Nielsen az agymosó szekta ellen) és Pat Woodell
A nyárimádó Alice (Connie Strickland) nem sejti, hogy hamarosan végzetes találkozásban lesz része
„Hé, bébi, pattanj fel mögém a járgányomra!” Socksot, a túl rámenős motorost John Durren alakította, aki egyrészt a The Roommates társforgatókönyvírója, másrészt Los Angeles megye kitüntetésben részesítette egy 13 éves fuldokló fiú megmentéséért
Arthur Marks (1927. augusztus 2. – 2019. november 13.) Los Angelesben jött világra, és már szülei is a filmszakmában dolgoztak: édesapja hangtechnikus volt, és olyan klasszikusok elkészítésében vett részt, mint az Óz, a csodák csodája (The Wizard Of Oz, 1939). Az ifjú Arthur gyártásvezetőként kezdte hollywoodi karrierjét, majd rendezőasszisztensként tevékenykedett. Ez utóbbi minőségében fogta meg Isten közmondásos lábát: 1957-ben munkát kapott minden idők legsikeresebb jogi tévésorozata, a Perry Mason sztárügyvéd eseteiről szóló és a főszereplő nevét viselő széria kapcsán. Marks 15 epizód forgatását segítette rendezőasszisztensként, és annyira jól végezte a dolgát, hogy direktorrá léptették elő − végül összesen 76 részt rendezhetett. A Perry Mason sorozat anyagi biztonsággal ajándékozta meg, így lehetősége nyílt saját filmcége, a General Film Corporation létrehozására, amelynek égisze alatt a függetlenek kötöttségektől mentes életét élhette és kényes témákat is felölelő exploitation alkotásokat készíthetett.
„Nagyon bánt valami, Heather… Mindenesnek vettél fel, mégsem tehetek meg veled mindent, amire vágyom.”
„Emlékszel arra, amikor évekkel ezelőtt elvettem a szüzességedet?” A moteltulajdonos Casanova (Ken Scott) és az ő Heatherje (Pat Woodell)
„Harold! Gyere csak ide, beszélni szeretnék veled!”
„Túl félénknek tűnsz, ezért ma este különleges programmal kedveskedem neked.”
„Alapos előkészületeket követően…”
„… megtanítalak arra, hogyan bánj egy nővel.”
Noha Quentin Tarantino leplezetlen rajongásának köszönhetően Marks életművéből manapság az afroamerikai bűnözőkről szóló blaxploitation krimik (például: Dolcsiváros: Bűnös élvezetek Missouriban) a legismertebbek, az én szennytől lucskos szívemhez mégis a korai szexis drámái és thrillerjei állnak közel. Az utóbbiak közé sorolható az 1972 szeptemberében forgatott és 1973-ban debütáló The Roommates (Szobatársak), amely afféle exploitation szépségversenyként értelmezhető. Az amerikai B-liga legszebb „bájmutogató” színésznői játszanak a filmben, és bár nyomokban történetet is tartalmaz e mozgóképes remeklés, igazából nem más, mint egy másfél órás tisztelgés az említett hölgyek vonzereje előtt, valamint szemkápráztató és napfényes „reklámeposz” a San Bernardino megyei Arrowhead-tónak, amelynek partvidékén még a legbánatosabb öngyilkosjelöltnek is visszatérhet az életkedve.
„Mike Blacknek hívnak, Carla, én vagyok a seriffhelyettes. Eljönnél velem táncolni ma este?”
„Fekete vagy, és Black a neved? Csak viccelsz, vagy azért van ez, mert egy exploitation filmben szerepelünk?”
„Először késsel gyilkolt a gazember, most meg lepuffantott egy vízisíelő lányt…”
„El kell ismerni, hogy fene jól céloz a szemétláda. Ha van valami, amit egy magamfajta, szabadidejében üres üvegekre és konzervdobozokra lövöldöző vidéki seriff értékelni tud, az a kiváló célzókészség.”
A Beth-t alakító Roberta Collins színésznői képességeiről olyan, a karrierjüket zsánerfilmesként kezdő rendezők nyilatkoztak elismerően, mint Jonathan Demme (A bárányok hallgatnak), aki a Caged Heat című női börtönös filmet forgatta vele. Jack Hill, az egyik fő exploitation-direktor szerint „Roberta simán a második Meryl Streeppé válhatott volna, ha több energiát fektet a karrierjébe. Sajnos rengeteget bulizott, és ez a teljesítményét is aláásta: buli előtt fantasztikusan játszott, a bulik utáni reggeleken viszont mindig használhatatlanul másnapos volt.”
Azt is érdemes megemlíteni, hogy a The Roommates kétségtelenül megágyazott az 1980-as Péntek 13-nak és a hasonszőrű slasher horrorfilmeknek – amelyekben a nyaraló és bulizó fiatalokat titokzatos sorozatgyilkos tartja rettegésben −, ám Sean S. Cunningham klasszikusával és annak imitációival ellentétben a házasság előtti szexet nem egy maszkos emberirtó által büntetendő cselekedetnek, hanem élénkítő és életédesítő örömforrásnak ábrázolja (ebből a szempontból az 1 percnyi Chuck Norrist felvonultató erotikus thriller, a The Student Teachers rokona).
Tökéletes forgatási helyszín: az Arrowhead-tó és környéke
The Roommates: Jó nők jó időben és jó helyen, jó kis retro jazz rockkal aláfestve és egy csipetnyi izgalommal tálalva. Úgy vélem, elég sokan vagyunk, akiknek ennyi bőven elegendő az önfeledt szórakozáshoz.
„Azt hiszem, Paulának már nincs mit tanítanunk, az unokatestvéred is hozzánk méltóvá züllött a tóparton.”
„Nem tévedtek, lányok! Most már közétek való vagyok.”
Ráadás:
Carla és Beth megkapó eszmecseréje a film nyitójelenetéből.
„Ezt hallgasd meg, Beth! Azt írja a feminista rovatvezető, hogy válasszunk magunknak minél strapabíróbb erényövet, és ahol tudjuk, üssük ki a férfiakat a nyeregből.”
„Szerintem az efféle grafomán aggszüzek egyszerűen csak képtelenek élvezni az életet…”
„Én aztán nem akarok még a férfiakkal is rivalizálni, ha ez az egyenlőség ára. Épp elég nekem, hogy a többi nővel naponta kell.”
