Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Ismerd meg a legjobb régi zsánerfilmeket!

RETROKULT

RETROKULT

Végzetes telefonhívás

The Phone Call (1989)

2022. május 14. - Teakbois

A boldog házasságban élő üzletkötő, Michael Andersen konferenciára utazik kollégájával, Bennel. A hotelszobájában igen hamar rátör az unalom, és Ben biztatására azt teszi, amit megannyi szintén boldog házasságban élő férfitársa is tett hasonló helyzetben a 80-as évtized vége felé: tárcsázza egy telefonszexet nyújtó szolgálat számát, és pár percen belül már érzéki csevegést folytat a rekedtesen lágy hangú Careyvel. Andersen úr már jócskán belelovalta magát a társalgásba, mire ráeszmél, hogy félretárcsázott (a Main Line helyett a Man Line-t hívta), és épp a meleg vonalon diskurál egy szándékosan nőieskedve beszélő fickóval (a Carey keresztnév nem ejthette gondolkodóba, mivel azt nők és férfiak egyaránt viselhetik). Amint rájön, miféle kínos helyzetbe is keveredett, éktelen haragra gerjed, „lebetegállatozza” a hívott felet, lecsapja a kagylót, aztán élné tovább az addigi életét… ha tehetné. 

pc_01.jpg

De nem teheti, mivel Carey nem csupán meleg, hanem a börtönből épp a közelmúltban szabadult pszichopata is, aki egy szempillantás alatt megszerzi Andersen bankkártya-adatait (a családapa kártyával fizetett a hívásért), majd felkeresi a szállodában, ahol először bocsánatkérést követel tőle, aztán provokálni kezdi: „Valld be, hogy élvezted a szituációt!” Andersen riasztja a biztonságiakat, akik elvonszolják az egyre erőszakosabbá váló zaklatót, Careynek azonban az utolsó pillanatban sikerül viszont-megalázásképp csókot nyomnia az üzletember szájára – ráadásul úgy, hogy mindennek a vita zajára a szomszéd lakosztályból előbukkanó Ben is szemtanúja lesz. Miután néhány nappal később Andersen visszatér a munkahelyére, döbbenten tapasztalja, hogy Ben nagy kedvesen mindenkinek elmesélte, mi történt a konferencia-kiruccanáson, így (anti)hősünket immár az összes munkatársa melegnek hiszi, a főnökéből pedig előbújik a megveszekedett homofób, és minden jel arra utal, hogy mielőbb meg akar szabadulni tőle. Ráadásul Carey azt is kinyomozza, hol lakik Andersen, és a családjával együtt terrorizálni kezdi…

1987-ben került a mozikba és aratott sikert világszerte Adrian Lyne Végzetes vonzerő című pszichothrillere, amelyben a Michael Douglas által alakított házas ügyvéd testi kapcsolatba bonyolódik a Glenn Close által életre keltett csinos és fehérmájú szerkesztővel, ám amikor rájön, hogy a nő többet akarna tőle pár pásztoróránál, Douglas végtelenül bunkó modorban faképnél hagyja. Close karakteréből erre elemi erővel tör elő a közveszélyes őrült, aki majdnem felkoncolja Douglast és a filmbéli nejét is. Donald Martin, a cikkem témáját képező 1989-es kanadai tévéfilm, a The Phone Call (Telefonhívás) forgatókönyvírója különösebb lelkifurdalás nélkül nyúlta le Lyne művéből a neki tetsző kulcsjeleneteket. A Végzetes vonzerőben Close figurája potenciális vásárlónak kiadva magát eljön Douglas otthonába, miután a férfi meghirdette eladásra a házát, és a haragtól majd szétpukkadó ügyvédnek végig kell néznie, ahogy Close az ő mit sem sejtő feleségével bájcseveg, aki ráadásul igen rokonszenvesnek találja az alkalmi szeretőt. A The Phone Call főszereplőjét (akit a VHS hátsó borítóján Andersen helyett Andersonnak titulálnak) egyik nap az a látvány fogadja az irodából való hazaérkezésekor, hogy zaklatója épp oldott hangulatban tereferél a nejével, ugyanis jelentkezett arra a hirdetésre, amelyben a házaspár olyasvalakit keresett, aki rendbe tenné a kertjüket és átfestené a kerítést. Természetesen a Michael Sarrazin által játszott Andersen sem szólhat egy szót sem, csak szép csendben fuldokolhat a méregtől. A Végzetes vonzerőben Close megrongálja Douglas autóját, megöli Douglas lányának házinyulát, majd a mama barátnőjének tettetve magát, egy fél napra elrabolja a gyereket, fagylaltot vesz neki, aztán a helyi vidámpark hullámvasútjára is felcipeli, hogy ráijesszen a nyaktörő robogással − végül pedig hazaviszi. Közben a kétségbeesett szülők azt sem tudják, hol keressék csemetéjüket. A The Phone Call-ban a Ron Lea által alakított Carey megrongálja Andersen autóját, megöli a család szeretett macskáját, elrabolja egy fél napra Andersen lányát, akinek édességet vesz, majd egy játszótéri hintán többször is túl magasra löki, hátha ezzel ráhozza a frászt, és végül – miközben a szülei kétségbeesetten próbálják előkeríteni – hazaviszi a gyereket.

pc_02.jpg

Noha egyértelműen egy olcsó televíziós produkcióról van szó, amelynek alkotói ráadásul egy néhány évvel korábbi mozifilm közismertségéből kívántak profitálni némi plagizálás révén, a The Phone Call mégis mélyenszántóbbra sikeredett, mint a kiindulási alapját jelentő Végzetes vonzerő. Andersen egy felfuvalkodott hólyag, aki csupán megjátssza a tisztes nyárspolgárt: amíg nem tudja, milyen nemű illető is duruzsol a vonal másik végén, szívesen venné, ha Careyvel úgymond „rosszfiúsan” és keménykezűen viselkedhetne a közös fantázia birodalmában. Miután fény derül a beszélgetőpartner férfi mivoltára, Andersen képtelen egy jót röhögve illedelmesen elbúcsúzni és túltenni magát az élményen: inkább sértegetni kezdi a vétlen pszichopatát. Ezt követően viszont nem csupán Carey zaklatásai keserítik meg az életet, hanem abból is leckét kap, hogyan bánnak az ismerősök és állítólagos barátok az 1980-as évek Kanadájában azzal, akit melegnek hisznek: a kollégája, Ben nem csupán folyamatosan pletykál róla a háta mögött, de ki is használja a kínos helyzet miatt kínálkozó lehetőséget, hogy elorozza a besározott Andersen egyik jól jövedelmező megbízását. Andersen titkárnője (aki terhes, és a film eleje óta tudjuk, hogy Andersent kérte fel keresztapának) megjegyzi, hogy lehet valami a főnökéről szóló híresztelésekben, elvégre mindig is olyan férfiatlan volt, bár ő ezt egészen mostanáig nem vette észre, sőt az ellenkezőjét gondolta róla. A cég igazgatója mielőbb elbocsátaná Hendersont, amikor pedig Carey tevékenysége valóban életveszélyessé válik és Andersen a rendőrséghez fordul, a nyomozók undorodnak tőle és úgy kezelik, mint a feleségét férfival csaló „rejtőzködő” meleget, aki a zaklatással pont azt kapta, amit megérdemelt. Andersen, noha a film végén győzedelmeskedik zaklatója felett, képtelen rokonszenves karakterré válni, Carey viszont olykor szánalmat ébreszt a nézőben: az anyja szóba sem akar állni vele a szabadulása után, az egykori börtönbéli szeretője pedig szintén nem hajlandó felvenni vele a kapcsolatot, ugyanis megnősült és vissza szeretne illeszkedni a társadalomba. Carey teljes magányban, egy rendkívül lepusztult egyszobás lakásban tengeti mindennapjait, és egyre jobban eluralkodik rajta a pszichózis. Elszigeteltségében bebeszéli magának, hogy Andersen valójában csak azért haragszik rá, mert a rövid beszélgetésük ráébresztette, hogy látens homoszexuális: lakolnia kell, amiért anyja és volt cellatársa után ő is semmibe vette.

49c1ef224399c5ee1304104bae1b8016.jpg

Michael Sarrazin és Jane Fonda A lovakat lelövik, ugye? című filmben 

Noha filmtörténeti remekműről egyáltalán nem beszélhetünk a The Phone Call esetében, mégis figyelemre érdemes alkotásról van szó, amely egy kicsivel tovább merészkedik jellemrajzok terén, mint a manapság is futószalagon születő tévés thrillerek többsége. Polkorrektséggel cseppet sem vádolható, és az is biztos, hogy ma már egyetlen producer sem merne egy olyan filmbe invesztálni, amelyben egy heteroszexuális zaklatott férfi baseball ütővel száll szembe az őt és családját megtámadó homoszexuális zaklatójával. A The Phone Call színészgárdáját a hazájukban keresett, ám a nemzetközi színtéren ismeretlen kanadai színészek alkotják, mint például Ron Lea (Carey), Linda E. Smith (Joanna Andersen, Michael felesége), valamint a cseh származású Vlasta Vrána (Ben) – kivételt egyedül a Michael Andersent alakító (és e szerepében is kiválóan teljesítő) Michael Sarrazin képez, aki Jane Fonda oldalán vált világsztárrá néhány évre a Sydney Pollack rendezte A lovakat lelövik, ugye? révén 1969-ben, a ’80-as években viszont már leginkább csak B-kategóriás mozis produkciókban és tévéfilmekben tűnt fel. 1982-ben nálunk is tiszteletét tette; ő játszotta a vonatrobbantó Matuska Szilvesztert Simó Sándor Viadukt című filmjében. A The Phone Call-t Allan A. Goldstein rendezte, akinek csupán azért nem említettem eddig a nevét, mert semmiféle kizárólag rá jellemző stílusjeggyel nem járult hozzá a filmhez, amelyet valószínűleg bármelyik másik, elsősorban tévés munkákból élő profi pályatársa szintén ugyanígy készített volna el. A The Phone Call-hoz 1992-ben készült magyar szinkron (Michael Sarrazin – Fülöp Zsigmond, Ron Lea – Kautzky Armand, Linda E. Smith – Bencze Ilona), és az idehaza megszokottnak mondható átnevezési kényszer következtében a Jól fésült pióca címet kapta, amellyel aztán végképp nem kerülhetne adásba napjainkban.

A bejegyzés trackback címe:

https://retrokult.blog.hu/api/trackback/id/tr6816625758

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása