Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Ismerd meg a legjobb régi zsánerfilmeket!

RETROKULT

RETROKULT

Nászéjszaka a börtönben

La supertestimone (1971)

2021. szeptember 21. - Teakbois

Marino Bottecchia, az egykor elegáns cipőket reklámozó római férfi modell piti striciként és lábbeli-mániája okán (temérdek csukája van, és rendszeresen fényesítgeti őket) Mokaszin becenévvel tengeti életét egészen addig, amíg kenyérkeresőjét, a prostituált Tizianát holtan nem húzzák ki a kocsijával együtt a Tevere folyóból.

la_supertestimone_1971.jpg

FIGYELEM! Egyes illusztrációk meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre. 

Az első számú gyanúsított természetesen maga Marino, és noha számos nem különösebben hízelgő tanúvallomás gyűlik össze a modoráról, a bűnössége akkor nyer végleg bizonyítást, amikor egy lepukkant kis óvodát (vagy inkább: gyermekmegőrzőt) üzemeltető fiatalasszony, Isolina Pantò felismeri a fotóját az újságban, és büszkén közli a rendőrökkel, hogy ő bizony ezt a férfit látta a folyóparti tetthely közelében a bűntény elkövetésének legvalószínűbb időpontjában: nem csupán jellegzetes arcvonásai rémlenek Isolinának, de a kendője és az is, hogy amikor az autójából megpillantotta, Mokaszin Marino épp a cipőjét tisztogatta.

vlcsnap-2021-09-19-20h51m19s467.pngA koronatanú (Monica Vitti) pórázon vezetett rosszcsont ovisaival a rendőrségre indul – az egyik lurkónak van képe elcsenni egy koldus pénzérmékkel teli kalapját… Vajon politikus lesz belőle, mire felnő?

vlcsnap-2021-09-19-20h51m47s227.pngIsolina a Marinót leleplező kendőt lobogtatja (Monica Vitti és Ugo Tognazzi) 

Marino 20 évet kap gyilkosságért, Isolina pedig a kitűnően teljesített állampolgári kötelessége tudatában épp sokadszorra veregetné vállon magát, amikor a legjobb barátnőjével való beszélgetés közben rádöbben, hogy nem is akkor autózott a kérdéses hely közelében, amikor a bűncselekmény történt, hanem egy nappal korábban. A hatalmas igazságérzettel rendelkező asszony meg sem áll a bíró kedvenc étterméig, és az asztalához tolakodva veszi rá, hogy azonnal vizsgáltassa újra az ügyet, ugyanis Mokaszin Marino tévedés áldozata, és olyan ártatlan, mint a ma született bárány. A bíró enged a könyörgésnek, és végül azt a döntést hozza, hogy Marinónak csupán négy évet kell a hűvösön töltenie húsz helyett: ennyi mindenképp jár neki visszaeső nőfuttatóként.

vlcsnap-2021-09-19-20h57m41s350.pngMarino „bugyileimádkozó” tekintete (Ugo Tognazzi, a nézés nagymestere)

vlcsnap-2021-09-19-20h53m31s330.pngEsküvő a rácsok között (Ugo Tognazzi és Monica Vitti) 

Isolina a bűntudattól hajtva látogatni kezdi a börtönben senyvedő férfit, apró ajándékokat visz neki (napilapokon, cigin és csokoládén kívül természetesen a legdrágább angol cipőkrémet is), és idővel azon kapja magát, hogy beleszeretett a rosszfiúsan sármos, ám meglehetősen akarnok természetű rabba. A vonzalom kölcsönös, és bár a szerelmesek a börtönigazgató engedélyével házasságot kötnek az intézmény falai között (a szertartáson Mokaszin egyik rabtársa minden idők leghamisabb Ave Mariáját kornyikálja), a nászéjszaka elhálása hiú ábrándnak tűnik.

vlcsnap-2021-09-19-20h53m00s070.pngA sitten mindenki megpróbálja elfoglalni magát… Van, aki kötöget…

vlcsnap-2021-09-19-20h52m34s174.png… van, aki guminőt fúj fel és bocsát rabtársai rendelkezésére (persze nem ingyen)…

vlcsnap-2021-09-19-21h08m05s089.png… van, aki a pucér nős magazinokat bújja…

vlcsnap-2021-09-19-21h09m37s160.png… van, aki felfedezi a saját lelke mélyén rejlő nőt…

vlcsnap-2021-09-19-21h05m22s164.png… és van, akinek még itt is csak a cipője suvickolásán jár az esze 

Marino azt kéri az apácák által oktatott és konzervatív ruhákat hordó Isolától, hogy a gönceivel együtt vesse le a gátlásait, készíttessen magáról pikáns fényképeket, majd csempéssze be azokat neki, hadd legyen mire kivernie... a fejéből a bántó gondolatokat. Marino csúfondáros mosollyal közli, hogy ha nem kap szexi fotókat újdonsült nejéről, menthetetlenül ráfanyalodik a leglágyabb arcvonású cellatársára. A férjét fenyegető homoszexualitás rémétől szinte halálra ijedő Isolina azonnal átlényegül amatőr fehérnemű-modellé, és a képküldözgetés egészen addig folytatódik, amíg lehetségessé nem válik a hőn áhított (bár megkésett) nászéjszaka a börtön hűvösében… Ennek azonban tragikomédiába, sőt maró szatírába hajló következményei lesznek, és olyan ironikusan életszagú befejezésnek örvendezhetünk a film végén, amilyenre csakis az olaszok voltak képesek (csakis az 1970-es években).

vlcsnap-2021-09-19-20h55m28s930.png

vlcsnap-2021-09-19-20h56m50s561.pngKészülnek a férjboldogító szexi fotók! (Monica Vitti és Véronique Vendell) 

Franco Giraldi a második világháborúban ifjú partizánként harcolt a németek ellen, majd az 1950-es évek elejétől filmkritikusként dolgozott különféle lapoknak. Esze ágában sem volt azonban élete végéig azok táborát gyarapítani, akik nem képesek filmeket előállítani, úgyhogy inkább csak irkálnak róluk. Kemény munkával elérte, hogy rendezőasszisztens váljon belőle, és olyanokkal dolgozhatott együtt, mint a pincérnőkre bukó Sergio Leone, akinek a Clint Eastwoodot világsztárrá tevő 1964-es Egy maréknyi dollárért elkészítésében segédkezett. Giraldi első saját rendezése szintén a spagettiwestern műfajához köthető, 1968-ban viszont a La bambolona című vígjátékkal akkora sikert aratott, hogy innentől fogva inkább ebben a zsánerben tevékenykedett, valamint irodalmi művek filmes adaptációival öregbítette hírnevét. Színészcentrikus, pszichológiai szempontból is remekül felépített, a vidámságot és a drámaiságot kiváló érzékkel ötvöző munkái megannyi sztárnak adtak lehetőséget a kibontakozásra. Az 1971-ben forgatott La supertestimone (A koronatanú) esetében két nagyágyú, Monica Vitti (Vörös sivatag, A kaland) és Ugo Tognazzi (Olcsó regény, A nagy zabálás, Őrült nők ketrece, La bambolona) nyújthatták a maximumot, és bizony meg is tették!

vlcsnap-2021-09-19-20h59m59s063.pngA nászéjszaka nem úgy sül el, ahogy a párocska tervezte (Monica Vitti és Ugo Tognazzi) 

Vitti és Tognazzi párosa az olasz filmgyártás legendás duói közé tartozik, kacagtató komédiáikat (például az 1975-ös Narancsos kacsasültet vagy az 1982-es Nem örökkön, nem örökkét) a Magyar Televízió is nagy sikerrel vetítette. A La supertestimone is eljutott hozzánk: Nászéjszaka a börtönben címmel, 1973-ban debütált nálunk, a főszereplő párosnak Káldy Nóra és Bujtor István kölcsönözte a hangját (a filmet sajnos cenzúrázott verzióban engedték a magyar közönség elé). Egyértelműen ez Vitti és Tognazzi legjobb közös munkája: Giraldi elsőrangú „színészvezetőként” irányította őket, Carlo Di Palma (Nagyítás, Hannah és nővérei) puritán, de mégis megkapóan realista módon fényképezett, Tonino Guerra (Napraforgó, Házasság olasz módra) és Ruggero Maccari (Csúfak és gonoszak, Egy nő illata) pedig olyan forgatókönyvvel rukkolt elő, amely komplex és széles érzelmi skálát felvonultató figurák megformálására késztette a két színészóriást. Monica Vitti alakítását a legjobb női főszereplőnek járó Globo d’oro-val (vagyis az olasz Golden Globe-díjjal) jutalmazták. Érdemes megemlíteni, hogy a filmben felfedezhető egy apró és vicces tisztelgés Federico Fellini előtt: amikor Tognazzi azt kéri Vittitől, hogy beszéljen hozzá érzékien, a nő képtelen szexi otrombaságokat improvizálni, úgyhogy Tognazzi ráparancsol, hogy szavak helyett nyögjön inkább kéjesen számokat. (Fellini forgatásain gyakran megesett, hogy a maestro szöveg híján számokat soroltatott fel a színészeivel, és csak az utószinkron során állt elő valamirevaló párbeszédekkel.)

vlcsnap-2021-09-20-07h47m51s710.png„Bottecchia úr kiváló ember, sosem emelt kezet Tiziára…. Jaj, csaknem elfelejtettem: egyszer mellbe döfte egy késsel szegény lányt, de szerencsére nem volt súlyos a sérülés, és bocsánatot is kért tőle utána.” 

Mindazoknak ajánlom a filmet, akik egy igazán elgondolkodtató, egyformán mulatságos és sokkoló (azaz cseppet sem polkorrekt) olasz remekművet szeretnének látni az itáliai mozgókép hőskorából. A két közkedvelt sztárszínész mellett az epizodisták is telitalálatok (az autótolvaj fiát pusztán a sebesség szerelmesének tartó anyóka, a raboknak pornómagazinokat osztogató felvilágosult katolikus pap, a Vittire szemet vető börtönőr, Tognazzi cellatársai stb.), a dialógusok pedig számos idézhető aranyköpést tartalmaznak. A minőségi szórakozás tehát garantált!

vlcsnap-2021-09-19-20h57m07s408.png

„Nem akarom, hogy a rabok egymással vétkezzenek az Úr ellen, ezért inkább ellátom őket pornóújságokkal. Minden rabnak legalább hetente egyszer engedélyezni kellene, hogy egy kijelölt helyen a feleségével hálhasson. Sőt: A papok házasodását is lehetővé kellene tenni, de ebbe most nem szeretnék belemenni…”

Ráadás:

A La supertestimonie zenéjét Luis Bacalov (Kannibál holokauszt, A nagy leszámolás) szerezte.

A bejegyzés trackback címe:

https://retrokult.blog.hu/api/trackback/id/tr416694830

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2021.09.21. 22:19:57

"a főszereplő párosnak Káldy Nóra és Bujtor István kölcsönözte a hangját"

Kóstolgatom, kicsit nehéz elképzelni, pedig valószínűleg jól működött. Nekem már csak Almási Éva és Sinkovits Imre szól a fülembe.

gabroca 2021.09.22. 07:28:05

Ugo legjobb filmje szerintem a Férfiak póráz nélkül 3 részes film, nekem megvan mind, olaszul . ..a kedvencem, ajánlom mindenkinek!

Tolve 2021.09.30. 17:28:56

Sóvárgok egy ideje erre a filmre, klasszikus szinkronja miatt is. Monica Vitti sokszor hozott efféle karaktert, de mindig magas minőségben. :) Akad olyan filmje, ami bűn, hogy elkerült minket, pl. amikor bőrszerkós motorosként rádumálja a férfiakból kiábrándult Claudia Cardinalét, mocizzák már körbe Dél-Olaszországot és úgy általában legyenek szabadok. Az Antonionis komolyságok után úgy rátapadt a minőségibb vígjátékokra, hogy el se engedte többet a műfajt. Hozsánna neki!
Ugo Tognazziról el se kezdek írni, tegnap láttam épp tőle a Van, aki hidegen szereti c. marhaságot (Francis Blanche és ő viszik hátukon a filmet), na ott meg Szakácsi Sándor volt a hangja (és a szinkronos verzióból hiányzott vagy 4-5 jelenet az eredetihez kepest).

Teakbois 2021.09.30. 17:40:36

@Tolve: A fellelhető információk alapján sajnos e film magyarra szinkronizált verziója is vágott, valószínűleg az erősebb, ma már különösen anti-polkorrektnek számító poénokat szórták ki belőle.

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2021.10.01. 09:06:00

@Teakbois:

Távol álljon tőlem, hogy mentegessem a korabeli magyar cenzorokat, de voltak esetek, amikor tényleg ártatlanok voltak a csonkításban.

A hetvenes években a nyugat-európai mozikban a gazdaságossági szempontok különösen fontosak voltak, és a forgalmazók erősen preferálták, hogy egy-egy film játékideje 90 perc alatt maradjon. Így gyakran megesett, hogy például az olasz filmek Franciaországban, az NSZK-ban vagy az Egyesült Államokban megvágva kerültek forgalomba. Ezen országok „szakemberei” különösebb szakértelem nélkül vagdosták ki a külföldi filmekből a szerintük unalmas részeket, vagy azokat az utalásokat, amelyek szerintük a nem olaszok számára úgysem érdekesek. Így a magyar forgalmazó gyakran belefutott csonkított változatokba, amennyiben nem közvetlenül az eredeti forgalmazótól vásárolta meg az adott filmet. (A nagy amerikai cégek jó néhány olasz film nemzetközi forgalmazási jogát is megszerezték, és több korabeli olasz filmet a magyarok valójában az amerikaiaktól voltak kénytelenek megvásárolni. Ilyen volt például Fellinitől a Satyricon és az Amarcord, Pasolini utolsó filmjei, Viscontitól az Elátkozottak és a Halál Velencében stb.)

A közhiedelemmel ellentétben egyébként a magyarok sem vagdoshatták büntetlenül a filmeket: meg kellett venni a vágás jogát is, vagy legalábbis a jogtulajdonos beleegyezését megszerezni hozzá. Ezt egyébként a legtöbb esetben meg is kapták. Meggyőződésem például, hogy a Volt egyszer egy vadnyugatot sem a magyarok vágták meg: a film külföldön sokáig sikertelen volt, feltehetően ezért vágtak belőle egy rövidebb verziót is (ez később a Volt egyszer egy Amerikával is megtörtént), és a magyar forgalmazó azt vásárolta meg.

Előfordult azonban az is, hogy az eredeti forgalmazó maga is tudta, hogy miféle kritériumoknak kell megfelelnie a külföldi vásárlók felé, így saját maga ajánlott fel ún. nemzetközi változatot a filmjéből, amely olykor jelentősen eltért a hazai változattól. Különösen az angolok miatt volt erre szükség, ahol még a magyarnál is erősebb cenzúra létezett, de az olló nem elsősorban politikai okok miatt csattogott.

Pasolini Dekameronja (szintén 1971-ből, mint ez a Vitti-film) például a premier plánban mutatott felálló farok ellenére is vágatlanul került a Filmmúzeum műsorára, míg például a rendszerváltás után bemutatott Malénából nálunk is az ún. nemzetközi változatot forgalmazták, melyből Monica Bellucci több meztelen jelenete is hiányzik.

Arra is volt példa egyébként Nyugaton, hogy a filmeket nem megvágták, hanem kibővítették. Főleg Spanyolországban, Franciaországban és Olaszországban fordult elő, hogy bizonyos erotikus filmeket pornográf képsorokkal egészítettek ki, többnyire a rendező beleegyezése nélkül, aki olykor tajtékzott, de nem nagyon tehetett semmit. Példa erre Jesús Franco filmje, a 99 nő francia változata, a lengyel–francia Walerian Borowczyk alkotása, A szerelem művészete olasz verziója, de még a neves olasz rendező, Carlo Lizzani Storie di vita e malavita (Racket della prostituzione minorile) című filmjének is van pornográf inzertekkel kiegészített verziója. Törökországban (ha jól emlékszem) Bacsó Péter Banánhéjkeringő című filmjét tupírozták fel néhány máshonnan átemelt erotikus jelenettel.
süti beállítások módosítása