Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Ismerd meg a legjobb régi zsánerfilmeket!

RETROKULT

RETROKULT

Cápa- és kincsvadászat Vad Kornéllal

Sharks’ Treasure (1975)

2021. július 21. - Teakbois

Egy fiatal búvár, Ron Walker, Honduras partjainál egy aranyérmére és egy horgonyra bukkan, mást viszont már nem tud felhozni a mélyből, a lelőhely körül keringő cápák ugyanis elriasztják. Szerzeményeit megmutatja morózus barátjának, az öreg, ám kigyúrt tengeri medvének, Jim Carnahannak, aki rájön, hogy az érme egy régóta keresett és óriási értékű elsüllyedt kincshalom darabja. Ron és Jim boltos haverjukkal, Ben Flynn-nel és egy ifjú vietnámi veteránnal indulnak a kincs felkutatására Carnahan hajóján. Azonban az aranyért nem csupán cápák tucatjaival, de öt szökött rabbal is meg kell küzdeniük. Vajon ki találja meg a kincset, és ki marad életben egyáltalán?

sharks_treasure_1975.jpg

Cornell Wilde 1912-ben, Weisz Kornél néven született a napjainkban már Szlovákiához tartozó Privigyében. Magyar zsidó szülei 1920-ban emigráltak az USA-ba, és természetesen őt is magukkal vitték: itt vették fel a Wilde nevet, a kis Kornélból pedig Cornell lett. Felcseperedvén Cornell vívóbajnokként képzelte el a jövőjét, és olyan tehetségesnek bizonyult a páston, hogy 1936-ban még az olimpiai keretbe is beválogatták. Ám ekkor már sokkal jobban érdekelte a színészet, és amint megkeresték egy jó színpadi szerepajánlattal, Cornell azonnal otthagyta az edzőtábort. Jóképű volt és sportos, így hamar megtalálták a szívtiprói filmes feladatok: az 1940-es és 1950-es években egyik másodvonalas sikerprodukciót (kalandfilmeket, romantikus filmeket és noir krimiket) forgatta a másik után.

wilde_22.jpg

Cornell Wilde a noir krimik szívtiprójaként...

02.jpeg... és borostás hajósként, akinek az ujja gyakran viszketett a ravaszon 

Vad Kornélunk játékfilmes rendezőként első ízben 1955-ben próbálta ki magát: a Storm Fear (Viharfélelem) a korszakhoz képest igen nyers hangvételű bűnügyi film egy olyan bankrablóról, aki bátyja tanyáján keres menedéket, és ezek után van pofája elszeretni a testvére feleségét (Wilde természetesen magára osztotta a bűnöző szerepét). Az 1957-es The Devil’s Hairpin-ben (Az ördög hajtűkanyarja) tökös autóversenyzőként dirigálta saját magát, az 1958-as Maracaibóban a nap hőseként segített eloltani egy olajtüzet, 1963-ban pedig Sir Lancelottá „rendezte magát” a Lancelot & Guinevere című lovagkori szerelmes-drámában.

04.jpgSzavannai menekülés, amelynek a végén csak egy maradhat: Cornell Wilde és egyik üldözője a The Naked Prey forgatásán 1966-ban 

1966-ban született meg az a film, amellyel Cornell Wilde örökre beírta magát a mozitörténelem halhatatlanjai közé: A The Naked Prey-ben (A meztelen préda) rossz időben rossz helyen lévő szafarivezetőként menekül egy szál ágyékkötőben az őt felkoncolni (és talán elfogyasztani) vágyó bennszülöttek elől az afrikai szavannán. A beszédet alig tartalmazó, a maga idejében sokkolóan durva „túlélő” film máig hatásos műnek számít, ráadásul a készítésekor már igencsak az 50-es éveit taposó Wilde irigylésre méltó fizikummal parádézott benne. 1967-ben Wilde Beach Red (Vértől vöröslő tengerpart) címmel erős II. világháborús drámát rendezett, 1970-ben pedig először fordult elő, hogy egy általa levezényelt filmben nem állt a kamerák elé: a posztapokaliptikus No Blade Of Grass-ben (Egy szál fű sincs) az emberiség sorsát az pecsételi meg, hogy minden fűfajta mérgezővé válik, és sorra hullanak el a haszonállatok. Wilde 1975-ben forgatta utolsó rendezését, a Sharks’ Treasure-t (Cápák kincse), amelyben ismét magára osztotta a főhős szerepét.

05.jpegCornell Wilde, aki mell(kas)bedobással érkezett legyőzni a cápákat

A cápák közti kincskeresésről regélő, egy hajó fedélzetére „helyezett” hemingwayi noir krimi valójában nem más, mint a korábban mindig magas színvonalon rendező Cornell Wilde úgynevezett hiúsági projektje. Noha kétségtelenül marha meleg lehetett a hajója fedélzetén, Wilde mégis olyannyira túlzásba vitte a „trikótlanságot”, hogy kizárólag arra tudok gondolni, hogy 10 évvel a The Naked Prey után is meg akarta mutatni, milyen kirobbanó formában leledzik. A formájára tényleg nem lehet panasz, valóban ruganyosan és könnyedén nyomta az egykezes fekvőtámaszokat hatvanas létére, viszont az, hogy forgatókönyvíróként a szereplőtársai szövegébe a saját erőnlétére vonatkozó dicséreteket csempészett, kissé nárcisztikusnak láttatja Kornélunkat.

08.jpg„Ezt csináljátok utánam, ti puhányok!” Cornell Wilde fiatalokat aláz a hajója fedélzetén 

Noha a Sharks’ Treasure rendelkezik némi cérnavékony kalandfilmes réteggel is, a fő hangsúly Wilde csajozásra alkalmas nyugdíjas teste mellett a cápavadászaton van. A Sharks’ Treasure-ben ugyanis sokat és hosszan vadásznak cápákra (közben nyugtalanító Moog szintetizátoros zene szól), méghozzá igazából, úgyhogy ma már biztosan nem lehetne leforgatni az állatkínzást tiltó filmes törvények miatt. Wilde, aki maga is gyakorlott búvár és cápavadász volt, a hajóstársait alakító színészek kaszkadőreinek kinevezett valódi cápavadászokkal merült alá öldökölni, a forgatást pedig később élete legstrapásabbjának nevezte:

Nálunk aztán nem valami műhal úszkált a vízben, mint Spielbergnél, hanem csak úgy hemzsegtek körülöttünk az éhes cápák. Elég lett volna egyetlen rossz mozdulat, hogy felfaljanak. 

09.jpg

12.jpeg

11.jpeg

Wilde már 1969-ben kész volt a film forgatókönyvével, de egyetlen stúdió sem akart zöld utat adni neki. 1975-ben Spielberg Cápájának elképesztő kasszasikere azonban arra késztette a döntnököket, hogy minden egyes kész vagy félkész állapotban lévő cápasztori megfilmesítését engedélyezzék. Így utazhatott el végül Wilde a Holland Antillákhoz tartozó Bonaire szigetére, hogy azon és a környező vizekben leforgassa a maga minimalista költségvetésű cápameséjét, amelynek zsákmánymennyisége alapján a családja a munka végeztével valószínűleg hónapokon át cápauszonylevest kanalazott. A Sharks’ Treasure azonban nem csupán temérdek feldolgozandó halat hozott a konyhára, de a maga B-kategóriájában szép bevételt is: a pár százezer dollárból készült film 2 millió dollárral gazdagította a gyártóit (például a produceri feladatokat is ellátó Wilde-ot).

07.jpgYaphet Kotto (középen), aki James Bond móresre tanítása helyett ezúttal tengerészfelszerelést árul 

10.jpg

A hű csicska és a szökevények vezére: David Gilliam és Cliff Osmond 

Noha a 10 évvel korábban még sokkal karizmatikusabb Wilde és az ő simára borotvált mellkasa a Sharks’ Treasure elsődleges sztárja, a filmet a tapasztalt karakterszínészek viszik el a vállukon. Yaphet Kotto az Élni és halni hagyni című 1973-as James Bond-filmből lehet leginkább ismerős a hazai nézőknek, amelyben ő alakította a vuduista főgonoszt, ezúttal viszont a jó oldalon álló Ben Flynn bőrébe bújt. A kalózkodó börtöntöltelékek vezérét a tévészínész Cliff Osmond játssza kellő bizarrsággal, és hétpróbás sittesként szabadon sem képes szabadulni kóterbéli csicskájától, akit ágymelegítőnek használ. Kottónak és Osmondnak köszönhetően a filmnek vannak színészi szempontból is érdekes jelenetei, Kornélunk pedig arról gondoskodott, hogy a stáb hatalmas fogással térjen haza. Világrengető élményt senki se várjon a Sharks’ Treasure-től, viszont kellemes délutáni retro kikapcsolódásnak (pláne hőségben) abszolút megteszi – cápa-jogvédőknek viszont nem ajánlom.

06.jpeg

Szégyentelen termékmegjelenítés a hajókabinban: Cornell Wilde a kedvenc világvégés könyvét olvassa

A bejegyzés trackback címe:

https://retrokult.blog.hu/api/trackback/id/tr6216633920

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása