Hogy miképp ünneplik a karácsonyt az elvetemült exploitation kultfilmek hazai szerelmesei, arról fogalmam sincs, de hogy az USA-ban mit tesznek e fura szerzetek a felékesített örökzöldjük tetejére, azt pontosan tudom: A retro klasszikusok újrakiadásával foglalkozó Severin Films a spanyol mozi perverz fenegyerekéről, Jesús Francóról mintázott csúcsdíszeket dobott piacra, így hát – félig-meddig képletesen szólva − a filmtörténelem egyik legbotrányosabb életművű direktorát immár bárki felhúzhatja az első útjába akadó fenyőfára.
FIGYELEM! Egyes illusztrációk meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
A barátai és ellenségei által Jessnek becézett Jesús Franco Manera (1930−2013) köztiszteletnek örvendő madridi értelmiségi család sarjaként látta meg a napvilágot. Felnőttkora hajnalán jazz-zenész szeretett volna lenni, majd Michelangelo Antonionihoz mérhető intellektuális mozgókép-mágus, ám végül „kukkolói” hajlama kerekedett felül, és a szégyentelen B-filmek világának egyik legkedveltebb és legmegvetettebb alkotójaként futott be több mint öt évtizeden átívelő karriert. Francónak bevallottan a filmezés volt a drogja, így nincs mit csodálkozni azon, hogy szó szerint ontotta magából a teljesen eltérő színvonalú műveket: összesen 207 játékfilmet forgatott, amelyek között zseniális, remek, nagyon jó, jó, közepes, rossz, borzalmas és elképesztően nívótlan egyaránt akad, méghozzá tucatjával. A romantikus tündérmesék és az animációs filmek kivételével Jessünk szinte minden műfajban kipróbálta magát: rendezett erotikus horrort (e zsánernek máig ő az egyik fő mestere), thrillert, akciófilmet, háborús filmet, kémfilmet, drámát, krimit, és amikor elfogyott a pénze, az egyik legjobb barátjával létrehozta a spanyol pornóipart. Több kontinensen és megannyi különféle ország produkciós cégei számára olyanokkal forgatott, mint Christopher Lee (a britek Drakulája), Mark Hamill (avagy Luke Skywalker), Horst Tappert (azaz Derrick felügyelő), vagy épp Ajita Wilson (az olaszok kedvenc férfiból nővé operált amerikaija), és persze saját élettársa (majd felesége), Lina Romay, aki Franco kedvéért bármilyen filmben bármire kapható volt.
A mestert hamleti gondolatok gyötörték, de ezeket megtartotta magának
A 70-es években a Vatikán listázta azokat a filmrendezőket, akiknek a munkái „megronthatják a katolikus hívek lelkét”. Az első két helyen több éven át Jess Franco és Luis Buñuel szerepelt egymást váltva, ami felkeltette a szürrealista géniusz érdeklődését honfitársa iránt, ezért megkérte közös cimborájukat, Jean-Claude Carrière forgatókönyvírót, hogy mutassa be őket egymásnak. Noha Francót a művészfilmeket preferáló kritikusok általában vagy szóra sem méltatták, vagy szitokszavakkal illették, a Sade márki műveinek legtevékenyebb adaptálójaként és erkölcstelen fráterként számontartott direktor tehetségét olyanok ismerték el, mint a nagyevő Orson Welles (aki rábízta Falstaff című 1965-ös filmjének rendezőasszisztensi feladatait), Fritz Lang (aki Franco Succubus című, szadomazó erotikában tocsogó filmjét remekműnek nevezte), valamint a Spanyol Filmakadémia, amely Franco Al otro lado del espejo című drámájában nyújtott alakításáért Emma Cohennek adta a legjobb női főszereplőnek járó díjat 1973-ban, 2009-ben pedig − teljes életműve elismeréseképp − Goya-díjjal (ez a spanyol Oscar) jutalmazta a hírhedt rendezőt. Jess Franco „gyakori vendég” lesz a Retrokult blogon 2022-től, a legemlékezetesebb munkáiról olvashattok majd ismertetőket.
Javier Pérez Zofio segédoperatőr, Maria Rohm színésznő és Jess Franco a Sade-adaptáció Eugenie... The Story Of Her Journey Into Perversion forgatásán 1969-ben
A madridi géniusz, akinek Goya-díjat hozott a gólya
Ráadás:
Quentin Tarantino is nagy rajongója Jézus névrokonának, úgyhogy a piszkos fantáziájú spanyol Vampyros Lesbos című 1970-es filmjének alábbi betétdala a Jackie Brown-ban is elhangzik.
